Friss és ropogós témák, minden, ami most történik

Ropogós

Ropogós

Észak-Korea rakétája Japán partjainak közelében csapódott be

2016. augusztus 27. - pelorata

Észak-Korea nagy hatalmú diktátora, Kim Dzsongun addig próbálkozott, hogy országát bevezesse az atomhatalmak közé, míg végül sikerrel járt. Ő legalábbis biztosan így gondolja, ugyanis legutóbbi rakétakísérletét "a legnagyobb sikerként és győzelemként" értékelte.

Észak-Korea szerdán olyan ballisztikus rakétatesztet hajtott végre, amely során egy tengeralattjáróról lőttek ki rakétát. Kim Dzsonngun, a "legfőbb vezető" személyesen irányította a rakétatesztet, jelentette Észak-Korea hírügynöksége.

mm00246201_2.jpg

A szakértők úgy értékelik, hogy ez valóban egy sikeres teszt volt, nem úgy, mint a propaganda-célokra felhasznált korábbi kamutesztek. A rakéta a kilövést követően 500 km-t tett meg, és Japán partjaitól nem messze csapódott a vízbe. Japán miniszterelnöke, Shinzo Abe nyilatkozata szerint a lövedék eljutott Japán "légvédelmi identifikációs zónájába", és ezt "megbocsáthatatlan, súlyosan gondatlan" tettként értékelte.

Ezek új hordozórakéták képesek arra, hogy nukleáris robbanófejeket lőjenek ki és juttassanak célba. Kim Dzsongun nyilatkozata szerint Észak-Korea most már képes arra, hogy az Amerikai Egyesült Államokat és a csendes-óceáni térséget lőtávolba helyezze.

A világ nagyhatalmai és az ENSZ természetesen azonnal elítélően nyilatkoztak Észak-Korea kísérleteiről.

 "Koreai Néphadsereg Legfelsőbb Főtábornoka" szemmel láthatólag igen jól érezte magát, miközben a sikeres rakétatesztet figyelte, még el is nevette magát:

mm00246200.jpg

 

Igazából annyira boldog volt, hogy Észak-Korea népének tömeges tánc-partikat és kültéri koncerteket szervezett, hogy kellőképpen megünnepelhessék e fényes eseményt. 

 kim-jong-un.jpg

 

Észak-Korea vezetője igencsak a lelkén viseli népe jóllétét, ezért nemrég megrendezte az első sör-fesztivált az országban:

 

Mi a véleményed a témáról? Igazi fenyegetést jelent Észak-Korea és Kim Dzsongun? Szerinted miért nem lép egyik nagyhatalom sem fel ellene? Mondd el a kommentekben lent!

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is! Köszönöm.

A bejegyzés trackback címe:

https://ropogos.blog.hu/api/trackback/id/tr8611655524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Hyde 2016.08.27. 19:11:54

A világ népeire az első számú fenyegetést az amerikai terrorállam jelenti, amelyik többször is hajtott végre atomtámadást civilek ellen.

A KNDK kizárólag azért szálka az USA által dominált nemzetközi közösség szemében, mert immár több mint 6 évtizede útját állja a dollárdiplomácia távol-keleti terjeszkedésének.

Ilyen körülmények között a nukleáris fegyver birtoklása a nemzeti szuverenitás egyetlen garanciája.

A KNDK-nak pontosan ugyan annyi joga van elrettentő atomarzenált fejleszteni mint bármelyik másik országnak.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság belátható időn belül számottevő nukleáris potenciálra és interkontinentális ballisztikus technológiára tesz szert az embargó és a szankciók ellenére és ez ellen az USA nem tehet semmit.

"Észak-Korea nem fogja használni nukleáris fegyvereit, csak akkor, ha atommal rendelkező "agresszív erők" támadnak rá – mondta Kim Dzsongun észak-koreai vezető, akinek a kormányzó Koreai Munkáspárt kongresszusán elhangzott beszédét vasárnap közölte a KCNA hivatalos hírügynökség.
/Index/

Nem leszünk gyarmat ! 2016.08.27. 21:27:39

A világ vezető hatalmai annyira elítélően nyilatkoztak, hogy a Kínaiak mély hallgatásba burkolóztak, Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pedig hangsúlyozta, hogy a Thaad rakétavédelmi rendszer telepitése nagymértékben hozzájárult a helyzet elmérgesedéhez, egyidejűleg elitélte mind az Észak-koreai rakétakisérletet, mind az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot, mert ez negatív reakciókat válthat ki Észak-Koreából és a helyzet eszkalálódását eredményezheti :)

hungarian.cri.cn/1321/2016/08/26/129s196526.htm

kuki123 2016.08.27. 23:26:37

kína is megéri a pénzét.

Amerikai is csak azért nem dobott le még oda atomot, meg nem likvidálta a picsába az egész szart, mert nincs se olaj, se semmi.

déjá vu39 2016.08.28. 09:25:01

Itt az ideje, hogy Magyarország is csináljon magának ilyen játékszert. Brüsszel biztosan megértené...

Gery87 2016.08.29. 17:41:31

@Mr. Hyde:

"Ilyen körülmények között a nukleáris fegyver birtoklása a nemzeti szuverenitás egyetlen garanciája."

Az a baj hogy ezt rossz célra használja: a saját népe terrorban és diktatúrában tartására....
Amúgy sem hiszem hogy bármilyen indokkal megérné atomfegyvert fejleszteni...

"A KNDK-nak pontosan ugyan annyi joga van elrettentő atomarzenált fejleszteni mint bármelyik másik országnak."

Szerintem meg senkinek sincs, ennek a fegyvernek nem szabadott volna megszületnie...

"és ez ellen az USA nem tehet semmit."

Tehetne, semmiből nem állna lezúzni azt a sztálinista szarfészket....de kimatekozták
hogy nem éri meg, nincs ott semmi jelentős ásványkincs, se nem jelentős piac...stratégiai jelentősége miatt sem érné meg Kínával összebalhézni.
A KNDK kizárólag azért létezik, mert Kína bevédi....és mert senkit nem érdekel az az istenhátamögötti hely.
süti beállítások módosítása